Bolgár Dániel Marimba - Ütőhangszerek


A tartalomhoz

Életrajz


Bolgár Dániel Budapesten született. Három évesen megtanulta kezelni a család CD lejátszóját, s ettől kezdve jóformán egész nap zenét hallgatott, ha éppen nem maga dobolt - különféle konyhai eszközökön. Intézményes ütő képzésre kilenc éves korában, az akkoriban látogatott általános iskolában (New Jersey, USA) iratkozott be. Később Budapesten folytatta tanulmányait, a Weiner Leó konzervatóriumban Nemes Tibor ütő/dobtanár irányítása mellett. Ez idő alatt nemcsak diák hangversenyeken szerepelt a konzi zenekarával és ütőegyüttesével, hanem híres magyar zenészek előadásain működött közre különféle ütőhangszereken, természetesen marimbán is. Utolsó konzervatóriumi évében első díjat nyert az iskola háziversenyén.

Dániel azonban törekedett arra, hogy az élet más területein is helyt tudjon állni, ezért Bachelor diplomáját a budapesti McDaniel College-on szerezte politikatudomány és kommunikáció szakon, cum laude minősítéssel. Egyetemi évei alatt is élete fontos része maradt a zene - két rock-formációnak is tagja volt, az egyikkel Közép-Európa legnagyobb szabadtéri rendezvényén, a Sziget Fesztiválon is fellépett.
Első diplomája megszerzése után nyilvánvalóvá vált Dániel számára, hogy pályája és hivatása a zene, ezért visszatért az intézményes képzéshez. Sikeresen felvételizett az Anton Bruckner Egyetemre (Linz), és evvel párhuzamosan a bécsi Zeneakadémiára (Universität für Musik und darstellende Kunst) is. Rövid linzi kitérő után végül Bécs mellett döntött, ahol két évig tanult. Mivel nagyobb hangsúlyt szeretett volna a marimbázásra fektetni, tanulmányait Antwerpenben, a Királyi Konzervatóriumban Ludwig Albert marimbaművész-tanárnál folytatta. Ezt követően 2010-2012-ig Londonban, a Royal College of Music-on tanult az Advanced Solo Marimba program első diákjaként. 2012-ben fejezte be Master tanulmányait, és szerezte meg diplomáját marimba szólista és ütőhangszerek szakon.

Dániel kiváltképp büszke az elmúlt két évben Londonban adott marimba szóló koncertjeire, melyek közül a legjelentősebbek a Cadogan Hallban (Rising Star program keretén belül) és a Royal Albert Hallban kerültek megrendezésre.
Dániel számos nemzetközi marimba fesztiválon és eseményen vett részt Európában, többek között Párizsban, Salzburgban, Stuttgartban, Antwerpenben, St Truidenben, és Horvátországban, valamint mesterkurzusokon játszott a szakma "nagyjainak"; Eric Sammut, Jasmin Kolberg, Nancy Zeltsman, Colin Currie, Pius Cheung, Nebojsa Jovan Zivkovic, Michael Burritt, Mark Ford, Daniella Ganeva, Gert Francois, Cornelia Monske, Ivana Bilic, Ludwig Albert, Daniel Druckman.

Dániel maga is adott mesterkurzusokat konzis növendékeknek Portugáliában és Magyarországon.
Mióta hazaköltözött Budapestre, izgalmas programokkal készül koncertjeire - marimba szóló és Duo Modarp -, illetve jelenleg az Ádám Jenő Zeneiskolában tanít ütőzést.

Honlap | Életrajz | Duo Modarp | Média | Galéria | Események & Koncertek | Tanítás | Repertoár | Kapcsolat & Egyéb | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe